SZÜKSÉGLET ÉS IGÉNYFELMÉRÉS

A hajléktalan emberekről készült szükségletfelmérés célja:

-         Be kívánjuk mutatni e célcsoport méretét, hátrányos helyzetének okait, munkaerőpiaci kirekesztettségének mértékét és okait

-         Próbálunk utalni arra, hogy milyen kísérletek történtek korábban a hajléktalan emberek reintegrációjára.

-         Mit tett a SAVARIA-REHAB TEAM KKhT. a célcsoport reintegrációja érdekében és milyen tapasztalatai vannak a társaságnak

A hajléktalanság kialakulásának okai Magyarországon

Napjainkban a hajléktalanságot újratermelő társadalmi jelenségek (az elszegényedés, a munkanélküliség, a lakhatási nehézségek, a lakásvesztés, az alkohol- és a drogfogyasztás miatt megjelenő viselkedészavarok) felerősödtek. Ezek a családi konfliktusok közvetlen kiváltó okaiként jelentkezve gyakran hajléktalansághoz vezetnek.

A hajléktalan emberek között igen nagy számban vannak állami gondozásból kikerült, hosszabb-rövidebb börtönbüntetésből szabadult, elvált, alkoholbeteggé lett emberek. Ők nem egy esetben a megfelelő segítség hiánya, a szociális intézményrendszer diszfunkcionális működése miatt váltak hajléktalanná.[1]

Több szerző utal arra, hogy a hajléktalanság soktényezős folyamatok eredőjeként beálló állapot. Bár a makro-társadalmi, gazdasági folyamatok jelentős szerepet töltenek be egyes marginális helyzetű csoportok hajléktalanná válásában, nem egyedüli okozói a hajléktalanságnak, a jelenség magyarázata érdekében meg kell különböztetni:

·        a társadalom strukturális viszonyaival összefüggő okokat,

·        a közvetett okokat, amelyek elsősorban azt mutatják, hogy mely társadalmi csoportok vannak leginkább kitéve a hajléktalanság veszélyének,

• a közvetlen személyes okok szintjét, amelyek azt mutatják, hogy az egyes kockázati csoportokon belül kik a legveszélyeztetettebbek.

A hajléktalansággal az emberi kapcsolatok szempontjából foglalkozó elméletek és kutatások – elsősorban az angolszász irodalmakra támaszkodva[2] – megfogalmazták, hogy a hajléktalanság nemcsak a fedél, a hajlék hiányát jelenti, hanem a kapcsolati háló eltűnését is, annak a kapcsolati hálónak az eltűnését, amely biztonságot nyújt, hozzájárul az egészség, a jólét megőrzéséhez, erőforrást jelent, átsegít a válsághelyzeten[3].

A hajléktalan emberek szociológiai jellemzői

A ’90-es években végzett felmérések, vizsgálatok alapján összegezhető adatok, amelyek ma is a legérvényesebbnek tűnnek[4].

• A hajléktalan emberek átlagos életkora 38 és 44 év között változik. Az eltérések oka az, hogy az intézményeket használó emberek fiatalabbak, mint az utcán élők.[5]
• A hajléktalan emberek mintegy háromnegyed része 30 és 60 év közötti, az átlagnépességben e korcsoport aránya mintegy 50%, a 30 és 50 év közötti korcsoportban felülreprezentáltságuk még magasabb.
• Az 50 és 60 év közöttiek az intézményekben kisebb, az utcán nagyobb arányban vannak jelen.
• A 60 év feletti emberek aránya az átlagnépességben meghaladja a 25%-ot, míg a hajléktalan emberek körében nem éri el a 10%-ot. Ennek oka nyilvánvalóan a hajléktalan emberek rövidebb élettartamában keresendő.[6]
• Az elmúlt tíz évben közel megduplázódott, mintegy 25%-ra növekedett a nők aránya.

-·    A hajléktalan emberek kevésbé iskolázatlanok, mint az átlagnépesség. Az általános iskola nyolcadik osztályát az átlagnépesség mintegy 20%-a nem végzi el,  ez az arány a hajléktalan emberek körében  – felmérésenként változóan – 5 és 14% . A vizsgálat szerint a nyolc osztályt elvégzettek és különösen a szakmunkások aránya jelentősen magasabb a hajléktalan népességben, míg az érettségizettek inkább kevesebben vannak, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentősen kisebb arányban vannak jelen. A szakmunkás végzettségűek azonban zömükben olyan szakképzettséget szereztek, amelyre ma már nincs kereslet.

• A hajléktalanná válás óta eltelt évek száma: az egy évnél rövidebb ideje hajléktalanok aránya 17 és 27% közötti; több mint két éve hajléktalan 81, illetve 56%; több mint öt éve 40, illetve 29%. Tíz évnél is régebben hajléktalanként él 12, illetve 6%-uk.[7]

 A hajléktalanok legnépesebb csoportjai:

-         Állami nevelés megszűnése (nagykorúság miatt) vagy családi konfliktus, ritkábban börtönből szabadulás miatt utcára kerültek

-         A lassan lecsúszók csoportja, amely korábban hagyományosan iskolázatlan, szegény, főleg mezőgazdaságból, illetve vidéken élő családok jellemzően ipari szakképzettséget szerző leszármazottaiból áll. E csoportba tartozók zömmel középkorúak, illetve idősebbek, szakképzettek, illetve elváltak.

-         A rossz mentális állapotúak csoportja, akik pszichiátriai, szociális otthonból, kórházból kerültek ki vagy értelmi fogyatékosok.

-         A hosszú ideje hajléktalanok csoportja, akik közel tíz éve vagy annál is régebben élnek hajlék nélkül, akik jellemzően legalább középkorúak és alacsony iskolai végzettségűek.

A hajléktalan emberek egészségi jellemzői

A hajléktalanság tömeges megjelenése nemcsak a szociálpolitikát, de az egészségügyi hálózatot is felkészületlenül érte. Arra a közegészségügyi kihívásra, amit a hajléktalanság jelent, a mai napig nem készült összehangolt koncepció.

Az első (és azóta egyetlen) hajléktalan intervenciós eset-kontroll vizsgálat 1994-ben történt, amely 350 fővárosi hajléktalan ember és 1000 budapesti 18 évnél idősebb, bejelentett állandó lakással rendelkező kontrollszemély reprezentatív mintáját foglalta magába.^[8]

A vizsgálat adatai alapján:

·        A hajléktalan emberek között 19-szeres volt az alkoholelvonás,

·        6-7 szeres az öngyilkossági kísérletek, négyszeres a depresszió aránya

·        Kétszer annyi hajléktalan ember panaszkodott álmatlanságról és állandó idegességről, mint a kontrollcsoportban megkérdezett budapestiek.

·        A hajléktalanok között 8,8 %, a kontrollcsoportban 5,6 % a szívinfarktus aránya.

·        A TBC gyakorisága a hajléktalanok között nagyjából tízszer, a köhögéses panaszoké kétszer, a fulladásos panaszoké háromszor nagyobb, mint a fővárosi kontroll férfi lakosság körében. Míg a fővárosi lakosság 41,7 %-a, addig a hajléktalan emberek 89,9 %-a dohányzott.

·        Nyolcszor annyi fejsérülés, ötször annyi végtagtörés fordul elő körükben.

·        Kétszer annyi hajléktalan ember lát illetve hall rosszul, mint nem hajléktalan, és ötször annyian küzdenek beszédzavarral.

·        Míg a nem hajléktalanok fél %-át, addig a hajléktalanok 7,4 %-át zaklatják élősködők.

·        Ha a hajléktalanok magasságát és testsúlyát összehasonlítjuk a kontrollcsoportba tartozókéval, kiderül, hogy a hajléktalanok alacsonyabb, és kisebb súlyú emberek, mint a nem hajléktalanok.

A hajléktalan emberek ellátására létrejött intézményrendszer

2002. évi adatok alapján országosan 36 népkonyha /4185 adag/, 67 nappali melegedő /3 336 férőhely/, 59 éjjeli menedékhely /2 298 férőhely/, 92 átmeneti szállás /3967 férőhely/ 13 rehabilitációs intézmény /313 férőhely/ és 11 hajléktalanok otthona /350 férőhely/ működik.

1993 elején a szociális törvény születésének évében az ország 45 településén, 137 intézményben közel 4000 ágy működött. A jelenlegi szállásrendszernek gyakorlatilag a fele már létezett az 1/1994. /I.30./ NM rendelet megjelenése előtt.

A hajléktalan-szállásrendszerben ma az átmeneti szállások aránya a legmagasabb. 1996-ban az átmeneti szállások aránya közel 70% volt, napjainkban 50% körüli. Az éjjeli menedékhelyek aránya 1996-ban 26% volt, ez mára eléri a 40%-ot. A specializált szállást nyújtó helyek aránya ma sem több mint 10%.

1994-től kezdődően a hajléktalan-szálláshelyeknek több mint a fele a fővárosban volt. 1997-től megfordult az arány, mostanra a férőhelyek aránya valamivel magasabb vidéken (53%).

A szálláshelyek jellemzően férfiakat fogadnak. A hajléktalan nők szálláslehetőségei minimálisak, a települések többsége nem tart fent női férőhelyeket. (Jelenleg országosan mintegy 1000–1100 női férőhely van, a női éjjeli menedékhelyek száma alig több mint 200.)

A nappali melegedők férőhely száma az elmúlt években, 1999. évhez viszonyítva alig, 2900 férőhelyről 3336 férőhelyre növekedett. Utcai szociális munkást pedig csupán az intézmények fele foglalkoztat. 

A hajléktalan embereket ellátó intézményrendszer jellemzői[9]

A Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet 2002. évi kutatási beszámolója a vizsgálatba bevont 122 intézmény adatszolgáltatása alapján az alábbi megállapításokat tette:

·        A vizsgálatba bevont éjjeli menedékhelyek (1809 fh.) és átmeneti szállók ( 3202 fh.)  94 %-a integrált szervezeti formában működik, s csupán 20 %-uk rendelkezik önálló gazdálkodási jogkörrel.

·        A szálláshelyek 73 %-a belterületen, 23 %-uk külterületen, 4 %-uk pedig a település határán kívül létesült. Az intézmények 15 %-ának megközelítése balesetveszélyes. (23 halálos balesetet regisztráltak az intézmények).

·        Az épületek 65%-a teljes, vagy részleges felújítást igényel, 6 %-át öt éven belül le kell bontani.

·        A vizsgált intézmények 8 %-a (10 intézmény) felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A szolgáltatások minőségét jól reprezentálják az alábbi megállapítások:

·        Az intézmények 55-%-ban van betegek elkülönítésére alkalmas helyiség,

·        85 %-ban van lehetőség főzésre,

·        93 %-ban étel melegítésére,

·        81 %-ban biztosítanak ágyneműt,

·        89 %-ban van lehetőség a személyes tárgyak elhelyezésére…

·        A tárgyi- épületbeli és személyi feltételek tartós hiánya miatt ma az átmeneti szállók 16 %-át, az éjjeli menedékhelyeknek pedig 34 %-át fenyegeti a megszüntetés veszélye.

·        A nagyvárosokban 13-33 között változik az éjjeli menedékhelyen az egy férőhelyére jutó hajléktalan emberek száma. A forgási sebesség mérése alapján minden második ember egész évben ugyanazt a férőhelyet foglalja el.

·        A nappali melegedők 82 %-a működik belterületen, 16 % külterületen, 2 % pedig a település határain kívül. A nappali melegedők épületbeli adottságai megegyeznek a szállásnyújtó intézményeknél leírtakkal.

·        A nappali melegedők 73 %-a bemondás alapján végleges működési engedéllyel rendelkezik, ugyanakkor az adatok alapján megállapították, hogy csupán 55 %-ban van mosásra alkalmas helyiség, 31 %-nál biztosított az egészségügyi ellátás, míg orvosi rendelő csak 22%-ban található.

·        A hajléktalanok nappali melegedői törvényi elvárástól eltérően működnek. A nappali melegedők 43 %-a az adott településen élő bejelentett lakcímmel rendelkezőknek nyújt ellátást, 82 % a szállón élő hajléktalanokat fogadja, a válaszolók 77 %-a a jövedelemmel nem rendelkezőket preferálta, 43 % a kisnyugdíjasokat. Összességében elmondható, hogy a nappali melegedők több településen a szegénygondozás intézményeivé váltak, alacsony színvonalú szolgáltatásokkal.

Hajléktalan emberek foglalkoztatása[10]

2000-ben a Szociális és Családügyi Minisztérium és a Munkaerőpiaci Alap elindított egy olyan modellkísérleti programot, amely 4 régió 14 hajléktalanellátó szervezetének bevonásával próbálta meghatározni, kidolgozni és működtetni azokat a munkaerőpiaci aktív és passzív eszközöket, amelyek lehetővé tették a programba vont hajléktalan emberek munkaerőpiaci esélyeinek megteremtését, foglalkoztatását, ezáltal a társadalmi integrációjuk esélyét. A programban a hajléktalan ellátó szervezetek, a munkaügyi szervezetek, valamint a gazdasági szervezetek és képző intézmények közötti szoros együttműködés megteremtése volt a cél. A modellkísérleti program időtartama alatt – amely sajnos rövid időszakot foglalt magába 2000. decemberétől 2001. májusáig – ki kellett dolgozni:

Ø      - A hajléktalan emberek munkaalkalmasságát felmérő motivációs szintjét bemérhető mérési módszereket,

Ø      - A munkavégzésre felkészítő életmódformáló személyes és szakmai hatékonyságot növelő módszereket.

Meg kellett teremteni azokat a feltételeket, amelyek segítik, támogatják a munkaerőpiacra történő kilépést, a munkaerőpiacon történő bennmaradást, a tartós munkavégzést.

A hagyományos munkaerőpiaci technikákon és módszereken túl szükségessé vált továbbá – a szociális munka eszközei mellett – a rehabilitációt és reintegrációt célzó eszközök, módszerek végiggondolása, majd működtetése.[11]

A program eredményeként 2000. decemberétől 2001. április végéig 32 foglalkoztatást segítő szakember (mentor) képzésére került sor, akik részt vettek a munkaerőpiaci információk megszerzésében, kapcsolatot tartottak a munkaügyi központokkal, s egyéb, a foglalkoztatásban érintett szervezetekkel, koordinálták a programot, közreműködtek a hajléktalan emberek szűrésében, kiválasztásában, szervezték a támogatott programokat, dokumentálták a munkával kapcsolatos tevékenységeket.

A modellkísérleti programban résztvevők jellemző adatai [12]

A programban 1200 hajléktalan ember szűrésére került sor, közülük 74% férfi és 26 % nő volt. Átlag életkoruk 43–44 év volt.

Nemek aránya

Legmagasabb arányban, 35%-ban a 40–49 évesek szerepeltek a mintában. Őket 24%-ban a 30–39 évesek, majd 19%-ban az 50–59 évesek követték. A 18–29 éves korosztály aránya 20% volt.

Életkori megoszlás

A szűrés során kiderült, hogy a fiatalok 2/3-ának nem volt szakmája, 1/4-ének pedig soha nem volt egyetlen munkahelye sem. A 18–24 évesek 60%-a semmilyen jövedelemmel nem rendelkezett.

A felmérésben részt vevők lakhatási helyzete a következőket mutatta. A szűrés idején a célcsoport 48%-a átmeneti/rehabilitációs szállón élt, 28%-a éjjeli menedékhelyen, 7% anyagyermekotthonban, 4% albérletben, 3% szívességi lakáshasználó volt, míg 10% utcán, közterületen tartózkodott.

A programba bevontak 25%-ának volt valamilyen fokú munkaképesség-csökkenése.

Iskolai végzettség szerinti megoszlás: a kevesebb, mint 8 osztályt végzettek aránya 2,5% volt, az általános iskola 8 osztályát 50% végezte el, szakmunkás bizonyítvánnyal 32%, gimnáziumi vagy szakközépiskolai végzettséggel 13%, felsőfokú végzettséggel 2,5% rendelkezett.

Iskolai végzettség

A szakképzettséggel rendelkezők közül vas- és fémipari szakmával 25%, míg építőipari, építőanyag-ipari szakmával 14% bírt.  A szakképzettek elsősorban a 40–59 évesek voltak.

Ezek az adatok megegyeznek más hajléktalan kutatások adataival, amelyek szerint a hajléktalan populáció kevésbé iskolázatlan, mint az átlagnépesség, a szakmunkásképzőt végzettek felülreprezentáltak, a 8 általános iskolai osztályt el nem végzettek aránya pedig alacsonyabb, mint az átlagnépességben.

Az adatok alapján a hajléktalan emberek jó prognózissal indulhatnának a munkaerőpiaci versenyben, de szakképzettségük, ahogy a minta adatai is jelzik, piacképtelen, illetve energiájukat a túlélésre kénytelenek fordítani (lásd: lakhatási helyzet, jövedelemhiány).

A hajléktalan emberek 34%-a volt csak regisztrált munkanélküli, 66%-a pedig nem ált kapcsolatban a Munkaügyi Központtal. A regisztrált és a regisztrálatlan munkanélküliek között ugyanolyan arányban volt jelen mind az idősebb, mind pedig a fiatal korosztály.

A megkérdezettek mintegy fele részesült már munkanélküli járadékban, azonban folyamatosan eltűntek a munkaügyi ellátásból. Az eltűnés okai között 1/3-nál a kapcsolattartás hiánya jelent meg okként.

A szűrést követően a foglalkoztatásra, képzésre 317 hajléktalan embert választottunk ki. A kiválasztottak közül a foglalkoztatás szempontjából lényeges szempont volt a lakóhely szerinti mobilitás elemzése. A programba bevontaknak 53%-a immobil lakóhelytípusát tekintve, közülük 68% maradt a megyehatáron belül. A mobil (47%) válaszadók mintegy 39%-a lakóhelyének típusát tekintve felfelé volt mobil, ők a városból a megyeszékhely, községből a megyeszékhely, városból a főváros irányában mozdultak.

Mobilitás

A foglalkoztatottak és a képzésben résztvevők hajléktalanná válás előtti lakhatási vizsgálata az alábbi képet mutatta.

Legrosszabb körülmények között gyermekkori lakásaikban éltek, hajléktalanná válást megelőző lakáshelyzetük már jobb volt, mint gyermekkori lakáskörülményeik. A legjobbnak mondott lakásaikból 2/3-uk tovább költözött.

Integrációs mobilitás vizsgálatukból kiderült, hogy iskolai végzettségük tekintetében 36%-uk felfelé mobil (magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, mint édesapja), 25%-uk pedig lefele. A felfelé mobilak szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkeznek, míg a lefelé mobilak nagy többségénél az apa szakmunkás bizonyítvánnyal, a megkérdezett pedig csak általános iskolai végzettséggel rendelkezett.

A programban, azaz a foglalkoztatásban és a képzésben résztvevők közül 93% szállást nyújtó intézményekben élt, s csupán 3% volt az utcán élők aránya.

A vizsgálat rákérdezett arra is, hogy a résztvevők mióta hajléktalanok. Közel 1/3-uk 1 éve, illetve 1 évnél rövidebb ideje vált hajléktalanná, 18%-uk 2 éve, 54% pedig 3 vagy több éve (közülük 11% már 10, vagy annál több éve hajléktalan).

Hajléktalanság ideje

A hajléktalanság okaként a résztvevők 1/3-a első helyre tette az anyagi okokat, míg 3/4 részük az első három hely valamelyikére, 27% második helyen a személyes okokat nevesítette. A megkérdezettek az utolsó bejelentett munkahely megszűnésének okaként a munkáltató felmondását (29,2%), a munkavállaló részéről való felmondást (27,6%), a munkahely megszűnését (16,2%), a közös megegyezést (22,5%) jelölte meg.

Az elsődleges, illetve a másodlagos munkaerőpiacon 64%-uk 3 vagy több éve már nem dolgozott, 36%-uk 2 vagy kevesebb, mint 1 év időintervallumon belül esett ki a munkaerőpiacról.

Munkaerő-piaci aktivitás

A megkérdezettek 21%-a a hajléktalanná válással egy időben veszítette el munkahelyét, 41%-uk pedig előbb vált munkanélkülivé, mint hajléktalanná.

A munkahely megszűnést, a hajléktalanság okait és a lakhatást reprezentáló adatok megerősíteni látszanak azt a feltevést, hogy sem a lakásvesztés, sem munkavesztés nem jár azonnal hajléktalansággal, ugyanakkor több tényező együttes hatása a szakszerű segítség nélkül elvezet a kirekesztettség állapotába.

A hajléktalanokat ellátó szervezetek és a modellkísérleti program tapasztalatai, vizsgálatai alapján a hajléktalan emberek a munkaerő piaci esélyüket illetően az alábbiak szerint csoportosíthatók[13]:

Ø      Munkaképességükben csökkentek, a valóságos munkaerőpiacon boldogulni nem képesek, akik elsődlegesen terápiás jellegű védett körülmények között foglalkoztathatók csak. Ez a csoport nagy valószínűséggel nem vezethető ki az elsődleges munkaerőpiacra.

Ø      Azok az idősebb korosztályhoz tartozó, 45–50 év feletti hajléktalan emberek, akik munkatapasztalatokkal rendelkeznek, de tudásuk, szakmájuk az elsődleges munkaerőpiacon nem konvertálható. Többségük erősen motivált a munkavégzésre, de eddig sorozatos kudarc érte őket. Ők képességük, motiváltságuk alapján kivezethetőek lennének az elsődleges munkaerőpiacra, de a munkaerőpiac „támogatás” nélkül nem fogadja be őket.

Ø      Az a szakmával rendelkező fiatalabb korosztály, amely hajléktalan életmódja miatt, ha el is jut az elsődleges munkaerőpiacra, nem tud ott megtapadni, nem tud ott gyökeret verni. Ők speciális támogatásokat igényelnének.

Ø      A fiatal korosztályhoz tartozó hajléktalan emberek, közöttük sok egykori állami gondozott, akik szakmával nem rendelkeznek, motiváltságuk munkavégzésre gyenge. Ők legtöbb esetben meg sem jelennek a munkaügyi szervezeteknél, munkáltatóknál.

Hajléktalanság a nyugat-dunántúli régióban

A hajléktalanság kialakulásának okai nem régió-specifikusak. Az országos átlag alatti munkanélküliségi ráta ellenére az okok között vezető szerepet játszanak az elszegényedés, a munkanélküliség, a jövedelemhiány okozta lakhatási nehézségek, a lakásvesztés.

 A régióban 2003. év decemberében 531fő[14] hajléktalan ember vett rész kérdőíves lekérdezésben. A megkérdezettek hajléktalanságuk okát az alábbiakkal magyarázták.

-         Leggyakrabban a család széthullásával, a megszűnő életkeretek elvesztése miatt kerültek a hajléktalan létbe (a válás 103 fő, egyéb családi konfliktus 107 fő).