Megjegyzések a szociális képzések rendszere és a személyes gondoskodást

nyújtó szociális intézményekben foglalkoztatottakra vonatkozó

képesítési előírások kapcsán

Bevezetés

A 80-s évek második felében, amikor a szociális képzések kialakítása megindult, és lendületet vett a folyamatosan differenciálódó szociális ellátórendszer fejlődése, kézenfekvő volt szá-munkra az, hogy egy jól artikulálódó képzési rendszer tudja csak biztosítani a szociális  feladatok ellátásához szükséges szakmai ismeretek és készségek megalapozását. Ez ösztönzött minket arra, hogy a szociális képzések különböző szintjeit munkáljuk ki igazodva a hazai oktatási rendszer strukturájához / így jelent meg a szociális asszisztens képzés, a főiskolai és egyetemi szintű szociális munkás, valamint a szociálpedagógus képzés/. Miközben a képzésre erősen hatott az angolszász szociális munkás képzési modell, amely nyomán egy „általános szociálismunkás képzés” nyert tért, a kibontakozó magyar képzési rendszer három lényeges ponton is eltért az angolszász mintától -  elsősorban abban, hogy a magyar felsőoktatási struk-túrából következően a főiskolai és egyetemi képzési szintek nem illeszkedtek egy kétlépcsős képzési rendszerbe, és a szociális képzések alakítói a mai napig adósak maradtak annak korrekt kimunkálásával, hogy mit is jelent az alkalmazó számára az, hogy valaki főiskolai vagy egyetemi szinten képzett szociális munkás / az új felsőoktatási képzési rendszerben a BA- MA szintek viszonyának tisztázása az alkalmazási feltételek és kompetenciák egybe-vetésével még inkább sürgetővé teszi ennek tisztázását/. A magyar képzési rendszer abban is eltért, hogy a német képzési modell hatásaként beemelte a szociális képzések rendszerébe a szociálpedagógus képzést, amely szintén tartós bizonytalansághoz vezetett a két képzési irány – a szociális munkás és szociálpedagógus – viszonyát és alkalmazási mozgástereit illetően

/ mára már jól látható, hogy a szociális szakmán belül ez a tisztázatlanság egyre mélyülő konfliktusokhoz vezetett/. A harmadik jelentős eltérés a szociális asszisztens képzés megje-lenése, amely alkalmazási-képesítési követelményeiben jórészt azt a szintet fedte le, amely az angolszász BA-ben jelenik meg,  és egy olyan „kvázi szociális munkás” felkészítést próbál nyújtani, amely nyomán a szociális asszisztens tevékenységi köre és kompetencia határai nagyban elmosódnak, miközben láthattuk azt a tendenciát, hogy a szociális asszisztens képzések „felfelé nyomulva” próbálják megerősíteni helyüket a képzési-alkalmazási piacon

/ a kezdeteknél jelen lévő amerikai szakértők nem is értették, hogy mit is akarunk  a szociális asszisztens képzéssel, miközben a mi fantáziánkban a kvalifikált szociális munkás könyöke mögött 2-3 szociális asszisztens serénykedett „mini-szociális munkásként” kiszolgálva őt/.

Miközben a képzés területén különböző érdekeltségek mentén e képzési törekvések a tisztázatlanságok ellenére tovább erősödtek, a szociális ellátórendszer differenciálódása nyomán a szociális ágazatban jelentős munkaerőpiaci mozgás jelentkezett. Ez hozta magával az alkalmazási-képesítési feltételek fellazulását azzal indokolva, hogy mivel nincs elegendő képzett szociális szakember, ebben az  átmeneti korszakban az alkalmazási feltételeket flexibilisebben kell kezelni, másrészt a területen dolgozó nem szociális képzettséggel rendelkezők megtartása a szociális ágazatban  a működőképesség megőrzéséhez elenged-hetetlen. Ez a szakmapolitika vezetett el ahhoz, hogy nem támasztottak szigorú követel-ményeket az adekvát képesítés megszerzésére, sőt az alkalmazási-képesítési követelmények túlzott szélesítésével, és a nem szociális képzettségűek számára nyitva hagyott alkalmazási lehetőségekkel egy olyan helyzetet teremtettek, amely kedvezőtlenül hatott a szociális munka minőségének alakulására, és napjainkra ahhoz vezetett, hogy a kvalifikált szociális munkások új generációja egyre inkább kiszorul saját alkalmazási terepeiről.  A helyzet konzerválásához nagyban hozzájárult az 1/2000-es SzCSM rendelet, amely tovább rontotta a szociális szakem-berek pozícióit. Jól látható az, hogy hogyan legitimizálta ez a rendelet a mentálhigiénés kép-zésekből kikerülők beszivárgását a szociális ágazatba, hogyan adott teret a munkaerő piacon elhelyezkedési nehézségekkel küszködő más szakmáknak /ld. művelődés szervező, teológus, pedagógus, szociológus, stb./, és hogyan nyitott kiskaput az önkormányzatoknak ahhoz, hogy kvalifikált szakemberek helyett alacsonyabb végzettségűekkel töltse be a még egyáltalán létező helyeket. Nem meglepő, hogy a szociális ellátás szakmaisága, és a szociális szakmák presztízse sínylette  meg leginkább ezt az elhibázott szakmapolitikát.

Világosan látható az, hogy a képzési rendszer és az alkalmazási – képesítési feltételek újragondolása elkerülhetetlen. Miután a képző intézmények lényegi feladata az, hogy

az alkalmazó szakmai igényeihez igazodó korszerű képzési rendszert alakítson ki, érdemes megnéznünk azt, hogy milyen képzettségek fedik le az ellátási feladatokat, milyen szakem-berekre van szükség az alkalmazás egyes terepein, és milyen irányokban szükséges a meglévő képzéseket továbbépíteni. Ehhez az ellátórendszer mentén haladva tekintjük át az egyes szociális képzettségeket egybevetve az 1/2000-s és annak módosításai nyomán megfogal-mazodó ajánlásokkal.

I.                   Szociális képzettségek meglévő rendszere

A 6/2001-s SZCSM rendelet áttekintést nyújtva a szociális alapképzésekről az alkalmazási területek és a képzési követelmények mentén lehetőséget kínál arra, hogy első lépésként kritikusan megvizsgáljuk azt, hogy e képzések mit is kínálnak az alkalmazók számára. Ezt bővítjük ki a felsőoktatásban jelenlévő szociális képzésekre vonatkozó észrevételeinkkel.

Szociális gondozó-ápoló képzés: a szociális alapképzések közül ezt a képzést tekint-hetjük a legjelentősebb és legnagyobb volumenű képzésnek. Alkalmazási mozgástere érinti a szociális alapellátások legtöbb területét. Kialakítása során alapvetően a területi gondozási rendszerben megjelenő gondozási feladatok álltak a figyelem középpontjában és ennek megfelelően ez a képzés legjobban a házi segítségnyújtás terén adódó feladatok ellátására készít fel. A szociális gondozók alkalmazása szintén kézenfekvő a szociális étkeztetés működtetésében, hajléktalan ellátásban, utcai gondozásban. Jelentős arányban alkalmazást nyertek a bentlakásos otthonokban is, ahol alkalmazásuk korlátja az ápolási feladatok ellátása során felmerülő szűkebb – csak alap gondozási, ápolási feladatok ellátására jogosító felkészültség /e kérdést később az alkalmazási területek bemutatásánál még érintjük/. Reális törekvés az, hogy általános iskolai végzettséggel lehet e képzésbe bekerülni, és fontos a munkamelletti és munkanélküli átképzési programokban való megjelenése.

Gerontológiai gondozó:  tekintettel arra, hogy a szociális alapellátásban jelentkező gondozási feladatok jelentős súllyal az idősek ellátását érinti, koncepcionálisan is előrevivő képzésfejlesztés egy ilyen gondozási specializáció bevezetése. Az idősekre vonatkozó többlet ismeretek nyújtása, a gerontológiai gondozási-ápolási feladatok mélyebb ismerete nagyobb gondozói önállóságot, kompetenciát biztosít. Reális az, hogy ez a magasabb képzési szint érettségihez kötött és fontos előrelépés az is, hogy a szociális gondozó – ápoló képzésre épülve szakmai fejlődési lehetőséget kínál, és olyan speciális feladatokra is felkészít /pl. terminális gondozás/, amelyre e szakterületen nagy szükség van. Célszerű lenne a képzés befogadási kritériumaként az érettségi mellett meglévő egészségügyi ápolói végzettség elfogadását is  megjelölni – ez segítené az idősgondozás terén a szociális és egészségügy ellátások szakmai integrációját  /a középfokú egészség-ügyi képzések terén ugyan létezik geriátriai szakápoló képzés, de ez inkább kórházi praxishoz kötött és nem elterjedt, ugyanakkor az általános ápoló képzések kevés gerontológiai ismeretet nyújtanak/. Meggondolandó az is, hogy ezt a képzést gerontológiai szakgondozó képzéséként nevesítsük. A gerontológiai gondozó nagyobb önállósága mellett a házi segítségnyújtás területén az ápolási-gondozás feladatok ellátásának szakmai kontrollját is képviselheti a szociális gondozó-ápoló teamen belül.

Szociális gondozó és szervező: a szociális alapellátási feladatok kapcsán ez a felsőfokú szakképzés elsősorban a kistelepülési ill. kistérség társulásokban szervezett gondozó szolgálatok szervezési-irányítási szerepkörében jelentős, de mint részegység vezető fontos feladatot láthat el a területi gondozási központhoz integrált alapellátási egységben /szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás irányítása, nappali ellátásban idősek klubjának vezetése, hajléktalan szálló részlegvezetője, utcai gondozás szervezője/. Jó kezdeménye-zés az, hogy HÍD program keretében érettségivel rendelkező szociális gondozó-ápoló rövidített programban elvégezheti. Kívánatos lenne az, hogy HÍD program keretében középfokú egészségügyi – ápolói képzettséggel rendelkezők is elvégezhessék.

Azt mondhatjuk, hogy a szociális gondozó-ápoló, gerontológiai gondozó, szociális gondozó- szervező képzési ív a szociális alapellátás területén a gondozói tevékenység képzési háttereként adekvát és jól átgondolt rendszert képvisel.

Szociális asszisztens: megítélésünk szerint a szociális asszisztens képzés koncep-cionálisan a szociális képzések egyik legvitathatóbb eleme. Ha nem vesszük kézbe a képzési anyagot, akkor az az elképzelés tűnik kézenfekvőnek, hogy a szociális asszisztens a kvalifikált szociális munkás segítője, és olyan részfeladatokat lát el, amelyek részben tehermentesítik, részben pedig kiegészítik, segítik a kvalifikált szociális szakember munkáját. Ha analógiában gondolkodunk, akkor az egészségügyi területen jelenlévő asszisztensek munkáját nézve azt látjuk, hogy jelentős mértékben adminisztrációs, adatkezelési munkát végeznek, mederben tartják a rendelések kliensforgalmát, előkészítő, kisegítő munkát végeznek a beavatkozásokhoz /rendelőintézeti asszisztensek/ ill. speciális résztudásukkal diagnosztikai támpontokat nyújtanak /pl. röntgen asszisztens, EKG, EEG asszisztens, szövettani asszisztens, citológiai asszisztens, stb./. Az lehetne a várakozásunk, hogy a szociális asszisztens szociális adminisztrációs, ügyviteli, ügyintézési feladatokat lát el ill. olyan kliensforgalmat segítő információs, recepciós funkciót, amely előkészíti, segíti a kvalifikált szociális szakember munkáját. A képzési tartalom és az alkalmazási feltételek kapcsán azonban azt láthatjuk, hogy a szociális asszisztens feladatköreként az itt vázolt tevékenységek csak a tevékenység egyes elemeiként jelennek meg, és a képzési törek-vésekben egy operatív segítő szerepkörre való felkészítés jelenik meg esetviteli feladatok ellátásával, csoport és közösségi munkában résztvevő segítő szerepekkel /bár mindenütt odateszik azt a megjegyzést, hogy a szociális asszisztens mindezt a kvalifikált szociális szakember irányításával végzi/. Miközben a szociális asszisztens képzések nem tudják artikulálni a szociális asszisztensek saját tevékenységi specifikumát, átmossák a képzési tartalmakat, kompetencia határokat, és az alkalmazási-képesítési követelmények terén mutatkozó káosz utat nyit ahhoz, hogy szociális asszisztenseket foglalkoztassanak olyan feladatkörökben, amelyekre nincs adekvát tudásuk és tapasztalatuk /pl. gondozási köz-pont, bentlakásos otthon részlegvezetője, családgondozó, „terápiás munkatárs”, stb./.

Ha viszont képzettségének megfelelően „helyén” alkalmazzuk a szociális asszisztenst /pl. szociális adminisztrációs feladatok elvégzésére/, akkor világosan láthatjuk, hogy lényege-sen kevesebb szociális asszisztensre van szükség, mint amennyit jelenleg a képzőintézmé-nyek évente kibocsájtanak / az NCSSZI kimutatása szerint ma legalább 24 képzőhelyen folyik szociális asszisztens képzés – jelentős arányban oktatási vállalkozások keretében/.

Szociális, gyermek és ifjúságvédelmi ügyintéző:

Ez a képzési program, amely jobban a gyermek és ifjúságvédelem területét célozta meg alkalmazási terepként, a szociális asszisztenshez képest jóval reálisabb képzési törekvést  képvisel, és azt a szociális adminisztrációs-ügyintéző tevékenységi kört fedi le, amelyre valós igény van, és amelynek ez a képzettségi szint leginkább megfelel. Nagyon hasznos eleme a képzésnek a számítástechnikai-ügyviteli és adatfeldolgozási feladatokra való felkészítés. Véleményem szerint a szociális asszisztens képzést ez a képzés tudná megfe-lelően felváltani.

Mentálhigiénés asszisztens képzés:

Úgy gondoljuk, hogy ez a képzés nem sorolható a szociális szakképzések rendszerébe és nincs is olyan tevékenységi terület a szociális alkalmazási terepeken, ahol ilyen végzettség adekvát lenne. Miközben a mentálhigiénés ismeretek nyújtása vitathatatlanul fontos részét képezik a humán segítő foglalkozásokra való felkészítésnek /és ez a középfokú képzésekre is igaz/, elhibázott törekvés az, hogy a mentálhigiénét „szakmásítsuk”, önálló szakmaként nevesítsük. A képzési koncepció korábban az volt, hogy az alapképesítéshez nyújtsunk mentálhigiénés többlettudást és ezt az alapképzéshez kapcsolódó területen hasznosítsák.

Azt gondoljuk, hogy ez nem volt elégé ösztönző a képzési piacon, így a képzésben érdekeltek lobbizták ki azt, hogy a „mentálhigiénikus” képzettség a szociális ágazatban alkalmazási mozgásteret kapjon. Ezzel nem vitatjuk a mentálhigiénés többlettudás hasznát a szociális munkában, de csak mint szociális alapdiplomára épülő kiegészítő képzettséget tudnánk e területen elfogadni – akár szakirányú továbbképzés, akár MA program formá-jában. Ez a többlet jól hasznosulhat a közösségi szociális munkában és különféle preven-ciós programokban. Jellegét tekintve azonban ez humán alapdiplomára épülő képzés és nem középfokú vagy „felsőfokú” képzés, amely mögött nincs kvalifikált képzettség. A mentálhigiénés ismeret ezeken a szinteken is fontos, de véleményünk szerint semmi értelme az asszisztens képzésnek.

A szociális szakképzések rendszerében kerül felsorolásra a csecsemő és kisgyermek-nevelő-gondozó, csecsemő és kisgyermekgondozó, valamint a bölcsödei szakgondozó.

E képesítések a 0-3 éves kor közötti gyermekek gondozása terén nyújtanak képesítéseket.

Azt gondoljuk, hogy ezek a képzések az adott szakterületen adekvát és fontos képzések, de attól, hogy a bölcsődei gondozás rendszere a szociális ágazathoz került, ezekre a gon-dozói tevékenységekre felkészítő képzések nem vállnak szociális képzésekké, és képzési tartalmaik súlya sem esik ebbe az irányba.

Problémaként vetődik fel az is, hogy egyre inkább megjelenik egy olyan törekvés, hogy egyes speciális tevékenységekre, feladatokra való felkészítés képzési programjait szakkép-zésként nevesítsék, holott ezek képzési tartalmukat és szintjüket tekintve inkább tanfo-lyamoknak tekinthetők. Ilyen a szakképzési rendszerben nevesített hivatásos nevelőszülő képzés, amely a 60 órás nevelőszülői felkészítő tanfolyamhoz képest 120 óra elméleti órát, 100 óra készségfejlesztést és 80 óra gyakorlatot tartalmaz, de összóraszámában és képzési tartalmában még így sem közelíti meg a szakképzések szintjét.

A 4/2004-es ESZCSM rendelet a a közösségi pszichiátriai ellátás és a szenvedélybetegek közösségi ellátása terén a közösségi gondozó és közösségi koordinátor feladatköröket nevesíti, és e feladatok elvégzésére felkészítő képzéseket dolgoztak ki. Ha kritikusan megnézzük e programokat, akkor azt látjuk, hogy a pszichiátriai és szenvedélybetegek speciális segítésére képződő „közösségi gondozó” előképzettségére vonatkozó kritériu-mok inadekvátak, „alacsonyra kalibráltak” /pl. szociális gondozó-ápoló végzettség mint előfeltétel/,  a közösségi koordinátor képzés pedig nem kapcsolódik a felsőoktatási posztgraduális képzési programokhoz.. Hasonló tisztázatlanság tapasztalható az adóságkezelési tanácsadó tevékenységi területe kapcsán.

Úgy tűnik, hogy a szaktárca elindult egy olyan irányba, amely során egyes  szociális ellátási feladatok mentén szűk részképzésekhez kapcsoltan nevesít képzettségeket, miközben ezek nem illeszkednek egy szisztematikusan építkező képzési rendszerbe.

Ebben a megközelítésben a szociális munkát végző nem egy sokoldalúan felkészült kvalifikált szakember, hanem egy szűk mozgásterű „technikus” /ezen az úton haladva bejósolható az, hogy gomba módra fognak szaporodni a különféle koordinátorok, eset-menedzserek, tanácsadók, és a szociális szakma egyre inkább szétforgácsolódik/.

Nem jelenik meg a szociális szakképzések rendszerében a gyermek és ifjúságvédelmi felügyelő, valamint a gyermek és ifjúságvédelmi asszisztens. Ezen képzettségek elsősorban az otthont nyújtó gyermekvédelmi ellátásokban  hasznosulnak az intézményi nevelési-gpondozási ill. reszocializációs tevékenység kapcsán a nevelői munka támoga-tásában, segítésében.

A felsőoktatási képzési programok keretében az alábbi szociális képzések jelennek meg:

Szociális munkás képzés – főiskolai szinten / BA a következőkben/:

A gyakorló szociális munka területére irányuló legátfogóbb – általános – képzésként szerveződött. Képzési törekvéseiben világosan követhető a közvetlen szociális munka praxisra való felkészítés. Kialakítása során az volt a várakozás, hogy ez lesz a legszé-lesebb körben alkalmazásra kerülő szociális képesítés, és a 80-s évek végén született optimista előjelzések nyomán sok képzőhelyen jelent meg. Az új kétciklusú képzési rendszerben a BA belépő lesz a szociális munka és szociálpolitika MA programok felé, így képzési volumene tovább növekszik. A képzési súlypontok változásával egyúttal az is világosan látható, hogy a BA képzési program belépése nyomán a felsőoktatásban szervezett részképzéseknek a szociális munka területén nincs igazán értelme.

Szociálpedagógus képzés:

Már a felsőoktatásban induló szociális képzések kialakítása során is bizonytalanul fogalmazódott meg az, hogy hol van a mozgástere és határvidéke ennek a képzésnek a szociális munkás képzéshez viszonyítva. Induláskor a gyermekvédelem és iskola intézményrendszeréhez kapcsolódó tevékenységként körvonalazódott, miközben a szociális munkás szakma is kereste mozgásterét a területi gyermekvédelemben.

Tapasztalható volt azonban az, hogy sem a nevelőotthoni rendszer, sem az iskolák nem preferálták a szociálpedagógusok alkalmazását, így a képzési volumenhez képest az alkalmazási terepek kevés elhelyezkedési lehetőséget nyújtottak. Ennek nyomán indult meg a szociálpedagógusok beáramlása a szociális munka primer terepeire.. Kritikusan vizsgálva a német területen lévő szociálpedagógus szakmát azt láthatjuk, hogy mint képzés és szakterület jóval tágabban jelenik meg, és konvergencia tapasztalható a két képzési ág között. Egyre világosabban láthatjuk azt, hogy nem volt szerencsés a felső-oktatási szociális képzési rendszerben a két képzési ágat külön megjeleníteni. A koncep-cionális kételyeken túl praktikusan azzal is szembe kell néznünk, hogy a pedagógus képző intézmények egy jelentős része e képzés indításán keresztül látott a menekülési utat a pedagógus képzések iránti igény várható visszaesése kapcsán , miközben a finanszírozási – bevételi nyomások következtében irreálisan növelték  a munka melleti szociálpedagó-gus képzések volumenét  A felsőoktatási képzési rendszer átalakítása során felmerült az, hogy a szociálpedagógus képzést ki kellene emelni az alapdiplomát nyújtó szociális kép-zésből és mint szakirányt az MA programba kellene bevinni megszüntetve ezzel azt a nehezen fenntartható képzési kettőséget, amely jelenleg fennáll /ez egyúttal a képzési volumen csökkenését is jelentette volna/. Miután különféle ellenérdekeltségek mentén a döntéshozók ezt a megoldást elvetették, véleményem szerint a helyzet tovább csak egy olyan kompromisszummal tartható fenn, amelyben a szociális és szociálpedagógus szakma képviselői megegyezésre jutnak a munkaerőpiaci - alkalmazási terepek meg-osztásában.

Szociális munkás képzés egyetemi szinten/ MA képzés:

Már utalttunk arra, hogy az egyetemi szintű szociálismunkás képzés kapcsán az alkalmazói oldalról mindig is mutatkozott egy bizonytalanság, és rendszerint az egyetemet végzett szociális munkások ugyanazokban a munka és feladatkörökben kerültek alkalmazásra, mint a főiskolai végzettségű szociális munkások és a közalkalmazotti besorolási különbségen túl nem igazán lehetett különbséget tenni

/az 1/2000-es nem is tartalmaz olyan alkalmazási-differenciálási szempontot, amely men-tén megjelölhetnénk azokat a munkaköröket, amelyeket ezzel a végzettségi szinttel lehet csak betölteni/. Ehhez a helyzethez képest előrelépést jelent a „Szociális munka MA” szak akkreditációs anyagában megfogalmazódó alkalmazási ajánlás. Jól látható az, hogy az ebben körvonalazódó MA képzés egy általános – „advanced generalist” modellnek megfelelő – szociális munkás képzési modellt képvisel és konstrukciójában elsősorban nappali képzésnek kedvez implikálva azt, hogy a BA-ből átlépő hallgatók erősebben elmélet orientáltak és jelentős hányadban az oktatás-kutatás, valamint az elemző-szociális ellátást tervező területek felé fognak mozogni /és egy részük pedig  PhD képzések felé  fog törekedni/. A lehetséges alkalmazásokat vizsgálva kézenfekvő, hogy módszertani intézmények, szociális képzések, kutató helyek, döntéshozó szervek, civil szervezetek, nemzetközi programok,  és a szociális közigazgatás lenne a megfelelő alkalmazási terep. Kézenfekvőnek tűnik az, hogy a gyakorlati szociális munkában elsősorban a közösségi munka területén kaphatna nagyobb mozgásteret /miközben a kétciklusú képzés azon elő-nye is érvényesíthető, hogy az MA végzettségű szociális munkás a BA programon keresz-tül menve bármely szociális munkás feladatkörben foglalkoztatható lesz/.

Az akkreditációs anyagban azonban két olyan – számunkra aggályosnak tűnő - szempont

merül fel, amelyet meg kellene fontolni: az egyik az intézményvezetői munkakör MA-hez kapcsolása, a másik az MA képzés jelentkezési feltételében megjelenő lehetőség, hogy szociális alapdiploma nélkül bárnilyen BA-vel rendelkező jelentkezhet szociális munka MA képzésre ha szociális területen dolgozik és legalább 5 évet ezen a területen töltött.

Az intézményvezetés kapcsán azt gondoljuk, hogy ez az általános MA nem készít fel, és önmagában nem tesz alkalmassá senkit intézményvezetői feladatok ellátására. Elhibázottnak tartanánk azt is, ha ez az MA képesítés előfeltétele lenne vezetői állás betöltésének. A másik szempont kapcsán az a probléma merül fel, hogy a jelenleg nagy tömegben szociális ellátásban dolgozó más végzettségűek ebbe az MA programba lépve a szilárd szociális szakmai alapok lerakása helyett a BA szintet átugorva pozicionálisan is átlépnék a BA végzettségű szociális munkásokat, jelentéktelenítve, értéktelenítve a szociális munka BA diplomát, miközben ők maguk elsősorban a gyakorlati szociális munka alkalmazási terepein dolgozva alapvetően nem azokat a feladatköröket látják el, amelyekre ez a MA program felkészítené őket /ld. a fentebbi alkalmazási ajánlásokat/.

Szociálpolitikus képzés/Szociálpolitika MA:

Hosszú ideje azzal az ellentmondással kell szembesülnünk, hogy miközben az egyetemi szociálpolitikus képzés jól felépített és magas színvonalú képzés és jelentősége, szerepe az alkalmazási területeken is világosan látható, a potenciális alkalmazók – különösen az önkormányzatok – kevés valós érdeklődést mutatnak a képzett szociálpolitikusok iránt. Nem igen találhatunk olyan állásokat meghirdetve, ahol kifejezetten szociálpolitikus képzettségű szakembert keresnek és ennek nyomán az e szakon végzettek egy jelentős része valamilyen szociális munkás állást tölt be, miközben nem ez lenne a képzés célja.

Egyértelmű az, hogy igazi áttörést az hozna, ha az önkormányzati rendszerben az önkormányzati szociálpolitikai stratégiák alakításában és az ehhez kapcsolódó elemző-tervező tevékenységekben, döntéselőkészítésben  a szociálpolitikus végzettség elvárt képesítésként jelenne meg és a szociális bizottságok mellett szociálpolitikai szakértőket alkalmaznának. Fontos az is, hogy a szociálpolitikai feladatokban érintettek számára a munka melletti szociálpolitikai MA képzési program nyitott legyen és eltérően a Szociális munka MA-től / ahol  ragaszkodhatnánk a szociális alapdiploma meglétéhez/ különféle végzettségekkel rugalmasan lehessen belépni. Ebből viszont az következik, hogy szociál-politikus végzettséggel  szociális munkás feladatkört automatikusan ne lehessen betölteni

/ez a probléma természetesen nem vetődik fel abban a képzési konstrukcióban, ahol a Szociálpolitika MA-hez a Szociális Munka BA-n keresztül vezet az út/.

A különféle szociális képesítések és képzések áttekintése kapcsán érintenünk kell a szociális szervező szakon végzettek helyzetét. Ez a képzés 1973-ban indult munka melletti képzésként és pontosan tíz évvel ezelőtt szűnt meg a Bárczi Gusztáv Gyógy-pedagógiai Főiskola csongrádi kihelyezett szociális szervező képzésének lezárásával.

A képzésben közel több száz szociális szervező végzett és jórészük az idősellátásban, felnőtt fogyatékosokkal foglalkozó intézményekbe dolgozik, miközben közülük sokan a későbbiekben különféle egyéb képzettséget szereztek /államigazgatási főiskolai képzés, szociológus, szociálpolitikus képzés, egyetemi szociális munkás képzés, szociális menedzser, mentálhigiénés képzések stb/ és kimozdultak a szociális szervezők hagyományos alkalmazási terepeiről. Korábban egy minisztériumi állásfoglalás született a szociális munkás képesítéssel való ekvivalenciáról, de ennek ellenére bizonytalanság mutatkozik e képzettség megítélésében és az alkalmazás kapcsán. Azt gondoljuk, hogy a szociális szervező képzés a szociális szakemberek képzésének egy korábbi – az adott körülmények között ebben a formában megvalósítható – modelljeként volt jelen. Mint képzés rendelkezett olyan erősségekkel és gyengeségekkel, amelyek érintették a képzési minőséget, de ugyanakkor fontos szerepet töltött be a hazai szociális munka fejlődésében és képviselői – különösen az idősgondozásban és fogyatékossági területen – ma is értékes munkát végeznek. Képzettségük szociális alapdiplomaként alkalmazási szempontból nem megkérdőjelezhető /mint ahogy a 60-s években a maihoz képest eltérő képzési modellt képviselő korai pszichológus képzésékben szerzett diploma legitimitása sem kérdője-leződik meg/. Tudásuk különösen a szociális alapellátás területén jól értékesíthető.

Sztakirányú továbbképzés/Szakirányú MA:

A szociális képzések rendszerében jelenleg szakirányú továbbképzésként jelennek meg képzési specializációk. Számuk meglehetősen kevés és hiányzik egy olyan átgondolt és a képzőintézmények között egyeztetett képzésfejlesztési program, amely a szakirányú képzések koherens rendszerét próbálná kialakítani. Az átalakuló felsőoktatási rendszer kapcsán célszerű  lenne azt is átgondolni, hogy a szakirányú továbbképzések helyett a specializációk MA programokként jelenjenek meg. Amerikai és több európai képzésben lehet látni, hogy az MA programok két ágon futnak: elméleti orientációjú MA képzések és a szociális munka alkalmazási területeit megcélzó szakirányú MA képzések formájában.

Ez utóbbiak mintájára munka melletti szakirányú MA programokkal válthatnánk fel a szakirányú továbbképzéseket. Az alkalmazási területek kapcsán a későbbiekben utalni fogunk arra, hogy milyen szakirányú képzettségekre lenne szükség. Itt szeretnénk kiemelni a már meglévő szociális menedzser képzést, amely eltérően a terepspecifikus képzésektől egy tágabb intézményvezetői – ellátórendszer menedzseri feladatkör ellátására ad képzési többletet. Kézenfekvő az, hogy ennek a képzettségnek a megszerzése a szociális ellátó-rendszer vezetői-irányítói, valamint szolgáltatásfejlesztési pozicióiban kapjon szerepet.

II.                Alkalmazási-képesítési kritériumok az ellátórendszerben

Kézbe véve az 1/2000-s rendeletnek a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben foglalkoztatottak képesítési előírásaira vonatkozó mellékletét, szembesülnünk kell azzal, hogy a rendelet egyrészt hihetetlen mértékben kitágította az alkalmazási-képesítési feltételeket, másrészt teljesen elmosta a különféle képesítési szintek közötti határokat. Ennek az egyik következménye az, hogy rendkívül eltérő képesítésekkel rendelkező emberek töltenek be szociális területen állásokat, másrészt igen nagy eltérések mutatkoznak  képzettségi szintben egy adott feladatot ellátók között.

Amikor kritikusan hozzányúlunk e kritérium rendszerhez első lépésben el kell vonat-koztatnunk a jelen helyzettől és következetesen két elvet kell érvényesítenünk: az egyik az, hogy az ellátórendszer egészére  olyan alkalmazási-képesítési kritériumokat kell alkal-mazni, amelyek  a szociális képzettségekhez igazodnak és professzionális szociális feladatok ellátására csak szociális területen szerzett szakmai képesítéseket fogadjanak el

/ha a szociális munkát szakmaként próbáljuk megerősíteni, akkor ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ehhez a munkához megfelelő szakmai felkészültségre van szükség/.

Ehhez szorosan kapcsolódik az a követelmény is, hogy az egyes feladatkörökben ellátandó feladatokat megfelelő képzettségi szintekhez kell kötni és világosan körvona-lazni kell a tevékenységek kompetencia határait. Szakmai szempontból tarthatatlan az, hogy ha egy adott feladatkörben nincs kvalifikált szociális szakember, akkor azt kevésbé képzett vagy egészen más képzettséggel rendelkező emberekkel lássuk el. /orvos hiány esetén nem fog az asszisztens operálni és nem fog a bírósági írnok tárgyalást vezetni – és még hosszasan sorolhatnánk analógiákat más szakmákból/. Azt, hogy a valós élet mit hoz azt sok szempontból át lehet gondolni és különféle erőfeszítéseket lehet tenni, de az meglehetősen abszurd, hogy törvénybe vagy rendeletekbe foglaljunk szakmai képtelen-ségeket és ezúton konzerváljunk olyan helyzetet, amely súlyosan sérti a szociális szakma elemi érdekeit és az ellátás szakmaiságát. Közel húsz évvel a szociális képzések fellen-dűlése után nem igaz az, hogy nem lehet szakembereket találni,  és az állásokat megfele-lően képzett szociális szakemberekkel betölteni. Ha tudja azt egy önkormányzat, hogy iskolát nem tud működtetni képzett pedagógusok nélkül, azt is tudnia kell, hogy szociális ellátást sem működtethet szociális szakemberek nélkül. Ha a kritériumok következetesek, akkor az alkalmazó kénytelen erőfeszítést tenni a feltételek megteremtésére, de ha vég-kép nem talál megfelelő szociális szakembert még mindig mondhatja a demográfiai mozgások miatt éppen feleslegessé váló tanítónőnek, hogy tessék beülni az iskolapadba

és szociális munkát tanulni /az egy másik kérdés, hogy ehhez milyen támogatást kap, de ha az önkormányzati tehervállalás is szerepel ebben, akkor talán az arra ösztönzi az önkormányzatot, hogy elsősorban már képzett szakember alkalmazására törekedjen/.

Fontos felismernünk azt, hogy a szociális szakmának meg kell akadályoznia azt, hogy a szociális ágazatot más szakmák munkaerőpiaci feszültségeinek zsilipelésére használják.

Ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy mi is történjen a szociális ellátásban bent lévő nem szakképzettekkel, akkor azt az álláspontot kellene képviselnünk, hogy azok akik hosszabb ideje a területen vannak és kevesebb mint tíz évük van nyugdíjig maradhassanak a területen /de intézményvezetői poziciót csak megfelelő szociális szakképzettséggel lehessen betölteni/. Azok pedig akik még tartósan a területen dolgoznának, de nem rendelkeznek szakirányú képzettséggel egy képzési ütemterv mentén elindulhatnának szociális munka BA-ben /e programot lehetne olyan zárt beiskolázású támogatott képzésként szervezni, mint ahogy az OM támogatta a gyógypedagógus képzést, vagy ahogy a gyermekvédelemben lévő pszichológus hiány felszámolását próbálják jelenleg támogatott képzésben megoldani/. Ha ezen az úton indulunk el az meglehetősen nehéz lesz és sok ellenállással fogunk találkozni, de ha nem szakítunk radikálisan az 1/2000-s által legalizált gyakorlattal, annak súlyos ellátás minőségi és munkaerőpiaci következ-ményei lesznek és a szociális képzőintézmények egy jelentős részét akár be is csukhatjuk.

A továbbiakban nézzük meg az ellátórendszerben az egyes munka és feladatkörökhöz kapcsolódó alkalmazási feltéteket (félkövér-rel emeljük ki a preferált képesítéseket, zárójelben a még nem létező, de szükséges szakirányokat)

1. Szociális alapellátás

A szociális alapellátás kiterjed az étkeztetésre, házi segítségnyújtásra, családsegítésre, és kibővült a támogató szolgálattal, valamint a pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi ellátásával. Az alapellátás biztosítása települési nagyságrend függvényében differenciálódhat.

Legkisebb egységében tanya és falugondnoki szolgáltatás, kistelepülési szolgáltatásként jelenhet meg, bővülhet kistérségi társulás keretében, nagyobb településen gondozási központhoz ill. szociális szolgáltató központhoz kapcsolva.

Falugondnoki szolgálat: a falugondnoki tevékenység ellátásához nem szükséges profesz-szionális képzést társítani – tanfolyami felkészítés nyomán a feladatkör betölthető.

Kistelepülés ill. kistérségi társulásban szervezett alapellátás:

Ez magába foglal étkeztetést, házi segítségnyújtást és kistérségi társulásban önálló családgondozói tevékenységet.

Alkalmazási feltételek:

Terület	Munkakör	Szociális képzettség	Nem szociális képzettség	Szakirányú többlet képz.
Étkeztetés	Szolgáltatás szervező       Élelmezési munkatárs Gondozó Kisegítő	szociális mun-kás/szociális szervező, szociális gondo-zó-szervező     gondozó-ápoló	szakács     Konyhai kisegítő	élelmezés vez., diatetikus
Házi segítség-nyújtás	Gondozó           Kisegitő	szociális gon-dozó-ápoló	eü.ápoló       ápolási asszisz-tens, kisegítő gondozó	Gerontológiai gondozó Felnőtt szakápo-ló, geriátriai ápoló
Önálló család-segítő	családgondozó	Szociális munkás